Halihó!
Tegnap nehezen kezdett a napom, de bármilyen rossz hír is ért, a tény nem változott, hogy idehaza szeretnek, a barátnőimmel találkozhattam és egy kis lógás után várt minket a csodálatos VígSzínház. Írom nagy Sz-szel, mert ami ott megy az valódi kultúra, élvezetes szórakoztatás. Aki már járt ott, tudja milyen fantasztikusan gyönyörű a VígSzínház épülete, nem véletlenül Európa szerte beszélnek róla. Gondosan adnak a díszletekre, finom még az intézet illata is. Ami még ezt a csodát is túlszárnyalja az a szenzációs színészgárda meg a kisegítő stáb, ami ott van.
Volt szerencsénk megnézni a Sylvia című előadást, amit hosszú éveken át töretlenül volt a szépséges művészeti intézményben repertoáron. 200-nál több bemutatást élt meg, ami egy színdarabnál nagyon-nagy szó. Ha mindegy jól megy idővel majd a Pesti Színház tűzi újra műsorára. Remélem így lesz és változatlan szereposztással fut majd, hiszen óriási élmény.
Tartalom:
Egy new yorki házaspár kapcsolata unalomba fulladt. Az asszonyt állandóan a karrierépítés köti le, a mindennapok a megszokások sorozatának szürkeségébe vesztek. A férj ráadásul hivatásában sem talál sikert; főnöke mindig más-más szakterület gyakorlását várja el tőle, a tetejében pedig mindig perlekedik vele. Ebben az öröm nélküli világban szerencse mosolyog a férfira, mikor gazdátlan kutyát talál a parkban. A befogadott kutyus az egyetlen az életében aki rajongással néz fel rá. Az új örömforrás azonban nem vívja ki otthon az asszony rokonszenvét. Az "édes hármas" a legkomikusabb helyzetek kiapadhatatlan forrásává válik. Szinte minden mondat poén vagy a következő vicces beszólást alapozza meg. Nevetve kell mindent végignézni, és így a mű bölcs mondanivalója játszi könnyedséggel talál utat az ember szívébe, eszébe.
Eszenyi Enikő - ő Sylvia a kutya
Mikor még a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban dolgoztam leltározás közben átfutott egy könyv a kezemen róla. Annak hátlapján azt írták, hogy külföldön megkínálták a nyílt utcán extasy-val, mire azt felelte "Fiú! Az extasy én vagyok". Sajnos a könyvet nem állt akkor módomban elolvasni róla, de örülök, hogy nem tettem. Ugyanis írásba képtelenség foglalni mennyire pörgős, vagány, szemtelen, csibész, bájos és dögösen szexi az a nő. Említett mondata nem csak poénos volt, de roppant találó önjellemzés is. Ő maga a mindent megperzselő extázis. Eszenyi Enikőt előbb élőben kell látni (, az életrajzi könyvet csak utána szabad elővenni szerény véleményem szerint), mert fenomenális varázsa van.
Halász Judit - a nagyszerű énekesnő, a feleség szerepében
Tudom színművésznő (nem is akármilyen!!!), de nekem ő mindig az a kedves énekesnő marad akinek gyermekdalain felnőttem. Tahi Tóth László azt írta róla Geg című könyvében nagy szeretettel, hogy "csitri". Bevallom mivel tudom milyen úriember a Művész Úr, úgy véltem ez csupán kedves gesztus, aranyos bók egy kolléganő felé. Tévedtem. Halász Judit energikus. Formás lábai vannak, amiért szerintem sok húsz éves lány ölni tudna azért, hogy neki olyanok legyenek. Természetesen hozza a rá bízott szerepet. Elbűvölően kellemes, fiatalos jelenség.
Lukács Sándor - a férj
Na, itt bajban kezdek lenni az értékelésnél, mert nő vagyok és mely nőcire ne lenne hatással egy-egy jóképű, klassz kiállású, kellemes hangú férfi. Lukács Művész Úr mindig sármos volt és az is marad. Tehát ha csak állna a színpadon, akkor is imádni kellene. ( Tudom ezen soraimmal végleg elszúrtam az esélyem, hogy valamelyik színházi élettel foglalkozó újság kritikusnak szerződtessen, de mondataimat akkor is vállalnom kell, ha ilyen pótolhatatlan lehetőségektől esek el. Talán a női olvasók ezt megértik. ) Szerencsére Lukács Művész úr mozog, beszél s minden érzést remekül ábrázol. Odavoltam érte - az általam DVD-n látott - "Szerelem, óh!" című darab kapcsán is.
A karaktere roppant hálás, hiszen kutyája maga a Vígszínház igazgatónője. Úgy gondolom jó együttműködés van köztük, talán őszinte barátság is, de szerintem az emberben mindig ott van a kisördög a felettese kapcsán. Nos, van némi komikus pikantériája, hogy majdnem megkettyinti, a hasát puszilja, pórázon sétáltatja, cumiztatja, vagy "lek..vázza" a főnöknőjét és nem csak nem bocsájtják el, hanem még fizetik is érte. Itt úgy érzékeltem a színészi hivatás olyan gyönyöröket s komikus élethelyzeteket hozhat, amit a világon semelyik más szakma nem kínálhat. (Persze ehhez szükséges még egy fantasztikus igazgatónő, aki ennyire laza és jófej.)
Tahi Tóth László - mint Tom, Phyllis, Leslie
Juj, tényleg nem lesz belőlem kritikus. Vele nagyon-nagyon elfogult vagyok. Kedvenc magyar színészemről van szó ugyanis. Bemásolhatnám a Lukács Művész Úrról írt első bekezdést ide, mivel minden szó rá is igaz volna. És ő Sherlock Holmes magyar hangja, a klubunk elnöke.
Valamikor kamasz koromban megfogadtam, hogy nekem csak Márkus László a kedvenc magyar színészem, punktum. Álláspontomon változtattam, de azért Márkus László mindig szeretett marad. Igaz kizárólag a televízió képernyőjén keresztül ismertem, de imádtam ahogy humorizált, játszott a hangjával, minden porcikájából sütött mennyire egy a karakterrel akit alakít. Azon a férfin éreztem milyen iszonyatos energiákkal, minden idegszálával rajta van, hogy tökéletes alakítást nyújtson. Annyira szerettem, hogy felnőttként a színházi dolgokról semmit se tudva elolvastam egy róla szóló könyvet. Márkus Művész úr végig a szerepeiről beszélt, alig lehetett fél percekre kizökkenteni ebből más-más témájú kérdésekkel. A réges-régi színdarabok címei számomra sajnos semmit se jelentettek, mégis elolvastam a könyvet, annyira lebilincselt mennyire az élete volt az amit csinált. Valahogy mindig tiszteltem azokat az embereket akiket a hivatásuk az átlagosnál több örömmel tölt el, életcéljuk a szakmájukban való teljesítés. Igazából ezt kedvelem a legjobban Sherlock Holmes-ban is.
Tahi Tóth László azonban nem Sherlock Holmes. Szerencsére! Ezerszer megértőbb és türelmesebb ember Conan Doyle híres nyomozójánál. Kiváló humora van és úgy érzem ha esetleg van is benne drukk a fellépések kapcsán, akkor is kevesebb feszültséggel lép porondra, mint régen Márkus Művész Úr tehette. A Meseautó színdarab okán megkérdezte egy csinos riporternő tőle mi van ha Halmos Aladár szerepe miatt Kabos Gyulára emlékeznek a nézők. Tahi Tóth Művész Úr nagy tisztelettel beszélt a legendás Kabos Gyuláról, és azt mondta nem baj ha emlékeznek rá is a nézők. Megengedheti magának ezt a luxust, mert a játékában mindig van valami egyedi, amitől még ha helyenként felidéz egy-egy kedvelt színészelődöt, azért az előd puszta másolásáig sosem süllyed le. Képes saját fényben pompázni így, az általa megidézett színésztárs emléke mellett is. Nem tudom jól megfogalmazni annyira, ő valamit a saját szenzációs egyéniségéből fektet be. Aki hallotta szinkronszerepei kapcsán az angol verziót, meg a Művész Úr mondatait tudja milyen briliánsan képes finomítani az eredeti figurán. Hát erre célzok. Műveiben van valami plusz, amitől különleges s egyedi lesz amit alkot.
Izgatottan vártam milyen lehet színpadon látni őt. Ráadásul az első sorból, mondhatni karnyújtásnyira. Főleg azért, mert egyik szerepében nőt alakított. Férfias jelenség, hát nem tudtam őt nőnek elképzelni. Pedig csodálatos nőszemély vált belőle. Ezenkívül megformált még házassági tanácsadó lélekbúvárt, meg parkbeli beszélgetőtársat. Lukács Sándorral különösen szuper mikor kettesben marad. Szeretem, hogy van amikor mindent elsöprően dübörög a hangja, utána vidám halk csacsogást hallat. Volt józan meg pityókás. Örömmel sziporkázott. Valaki azt írta róla itt a neten, hogy: "Lubickolt a szerepeiben." Tényleg így volt. Mikor a tapsvihar után kivonulás közben fejével kedvesen felénk biccentett újra mosolyt varázsolt az arcunkra. Olvadoztunk a megtiszteltetéstől.
Összességében mind a négy színész fantasztikus érzéseket varázsolt színpadra. Igazi energiabombák voltak, akik szikrázva kicsiszolták azt amit lehetett. Kedvelt zenék hangoztak fel, a díszlet rendkívül ötletes volt. A Sylvia bizony egy életre szóló élmény. Albert Ramsdell Gurney művét ezzel a szereposztással látni kell!