Sherlock Holmes Játék 6.

1855 februárjában a londoni Times és még néhány nagy napilap külön tudósítókat küldött ki Devonshire-be, hogy tegyenek részletes jelentést az ott kitört különös pánikról.
Ugyanis az emberek este nem mertek az utcára, de még az udvarra vagy a kertbe sem kimenni, és rettegve húzódtak meg a házak belsejében.
„ A sátán jár körül odakünn az éjszakában!”
A lelkészek próbálták csillapítani a népet, de hasztalanul. A pánik nem szűnt meg. Mi volt a riadalom oka?
A február 8-ra virradó éjjelen sűrű pelyhekben hullott a hó, és betemetett minden lábnyomot. Utcákra, kertekre, szántóföldekre és rétekre sima hólepedő borult, sehol sem látszott, hogy az éjjel ember vagy állat járt volna odakünn.
Ellenben egyetlen rejtélyes lénynek a lábnyomai váltak ki élesen a hóból; olyan élesen, mintha bele lettek volna metszve.
Alakjuk és méretük hasonlatos volt egy öszvér patájának a nyomához, de nem párjával követték egymást, hanem egyesével sorakoztak egymás után. Tehát nem lehetett szó négylábú állatról, hanem csakis kétlábúról. De ez az állatvilágnak melyik fajtájához tartozhatott?
Az első percekben madárra gondoltak, de rögtön le is tettek róla, mert hiszen madárnak nincs patája.
Hogy miért gondoltak először madárra? Azért, mert a lábnyomok nemcsak a földön húzódtak végig, hanem háztetőkön, tizennégy láb magas kőfalak peremén és zárt kertekben, ahová csak kőkerítésen át lehetett bejutni. De ha a rejtélyes lény sem madár nem volt, sem négylábú állat, akkor mi lehetett?
Helyesebben kicsoda?
A nép egykettőre kész volt a felelettel: kétlábú lény, amelyiknek patája van, nem lehet más, mint maga a sátán.
Emiatt kellett a templomokban is szóvá tenni a havas éjszaka talányát. A babonát ki kellett verni a nép fejéből. Viszont, ha nem a sátán cirkált odakinn, kinek vagy minek a lábát illesszék bele a megmagyarázhatatlan nyomokba? Egyik lelkész azzal igyekezett a híveit megnyugtatni, hogy az éjjeli csavargó nem lehetett más, mint egy kenguru. Ez, ha nekirugaszkodik, képes felugrani magas kőfalakra és alacsony háztetőkre is. Ám a hívek a fejüket csóválták: még ha akadna is kenguru, amelyik ekkorát bír ugrani, honnan jöhetett és hová tűnt el? Közelben-távolban sehol sem volt olyan állatsereglet vagy vándorcirkusz, amelyik szökevény kengururól tudott volna hírt adni.
A nép továbbra is bizonykodott: a sátán! A sátán!
A falvak és majorságok tanultabb emberei végére akartak járni a dolognak. Elsőbben is azt kellett megvizsgálni, hogy az éjszaka vándorának volt-e valamely meghatározott célja, hol kezdődtek és hol végződtek a lábnyomok? Ekkor még furcsább dolgok derültek ki.
Összeadva a falvakban ide-oda cikázó, majd erdőn-mezőn keresztülszaladó nyomok hosszúságát kitűnt, hogy a titokzatos lény azon az egy éjszakán száz mérföldet, azaz százhatvan kilométert nyargalt be!
Egyébként sem a start helyére, sem a végső pontra nem tudtak ráakadni, csupán még egy furcsa felfedezést tettek. Egy helyütt a nyomok szántóföldeken át egy szénaboglyáig vezették a sátánvadászokat, s ott megszűntek. Magán a boglyán nem látszott semmi nyom, de a túlsó felén a paták lenyomata ismét előtűnt. Vagyis a Lény átugrotta a boglyát!
Bátorszívű vadászemberek a következő éjszakán mindenfelé lesben álltak és puskacsőre várták a kóbor éjjeli lényt, legyen akár személyesen az ördög. De ez csakis azon az egy éjszakán hagyta ott patájának a lenyomatát és soha többé nem mutatkozott.
A laptudósítók a British Museum állattani osztályához fordultak felvilágosítás végett. Ott megvizsgálták a lábnyomokról készült rajzokat, s azt a véleményt adták ki róluk, hogy a természettudomány nem ismer semmiféle olyan állatot, amelytől ezek a nyomok származhatnának.
Amikor a közvélemény belefáradt a sok találgatásba, végre abban nyugodott meg, hogy valamely ismeretlen kétlaki tengeri állat rejtőzhetett el egy hajóban, onnan a partra úszott, bekalandozta a szárazföldet s hajnalra megint visszament a vízbe.
Ez az elképzelés persze csak arra volt jó, hogy az egyik csodalényt egy másikkal helyettesítse. Végső eredményben nem lehetett egyebet mondani: ördög tudja, honnan eredtek a kísérteties lábnyomok.