Költemények, idézetek

Szia Revati!
Igen, ez jó ötlet

Köszönöm az elismerést :P
Sajnos idén nincs keret magamra

Szia Doresz!

A kék karbunkulus karácsonykor játszódik. Onnan is el lehet indulni, nem?

Hello!

Nem hosszú, csak egy rövid kis próza-szerűség. A leghosszabb olyan A/4-es oldalon negyed oldal :/
2-3 percnél nem lehet hosszabb.

Sziasztok!
Lehet, hogy ide is kicsit off lesz, de nekem kellene írnom a karácsonyi műsorunkba, hogy ki mit gondol a karácsonyról. Én természetesen Sherlock Holmes-t választottam Valaki tudn nekem ebben segíteni? Úgy kellene kezdeni, hogy: "Nekem a karácsony...."
Bármilyen ötletet szívesen fogadok
Köszi :))

Edgar Allan Poe: A Holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!

Fordította: Tóth Árpád

http://www.port.hu/a_hollo_the_raven/pls/fi/films.film_page?i_film_id=126514
A holló c. filmben hallottam ezt a verset először.

Az az igazság, hogy nem igazán emlékszek, mi volt 8.-ban. De később nekünk is meg kellett tanulni, de szerencsére csak felmondani...

Na igen, nekünk 8.-ba meg 9.-be is meg kellett tanulni a Halotti beszédet, vagyis aki rendesen megtanulta 8.-ba annak később nem kellett, na de 9.-be ÍRNUNK kellett belőle. Az vicces volt. Sokan el tudták mondani, de volt hogy egy betűt mindig félreértettek, lehagytak, stb.

Nekem erről az eredeti jut eszembe, az eredeti Halotti beszéd... Azt nem értettem sose, hogy 9.-ben miért veszünk olyan nehéz olvasmányokat, mint Odüsszeia, meg hasonlók... Nekem akkor nehéz és érthetetlen volt, idősebb fejjel még jobban értettem volna... De olvastam őket, bár a végére már csak átlapoztam, mert mondom, akkor még "fiatalabban" nem igazán értékeltem, később már talán jobban érdekelt volna....

Aztán lehet, hogy valakiknek meg pont tetszettek.

Ez is nagyon szép.


Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd


Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Most aktuális is, de egyébként is szeretem ezt a verset:

Márai Sándor:
-------------

MENNYBŐL AZ ANGYAL

MENNYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: "Elég volt."

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- a gyermek, a szamár, a pásztor -
Az álomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik -
mennyből az angyal.

(New York,1956.)

Radnóti Miklós: Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

(1944. január 17.)

Imádom ezt a verset. Szeretek verseket tanulni, de nem mind marad meg, nem mind "fog" meg, de ezt a verset ha álmomból keltenének is fel el tudnám mondani.

Revati írta:

Amit nem értettem, hogy miért van rá szükség, az a filozófia tantárgy volt, egy félévet kellett hallgatnunk belőle. Mondjuk engem pont érdekelt, de akkor is....

Nekünk is kellett, de tetszett. Érdekes volt a tanár, és ilyen beszélgetős, érvelős órákat tartott. Jó tanár, bírtam. Olyan, fura... Jó értelemben

Én, hát, az állatok tudományos nevét könnyen megjegyzem a növények viszont nem igazán akarnak a fejembe menni. Mondjuk, így a második év elejére már lett egy kis gyakorlatom a latin nevek tanulása terén. És egyre több az össze függés a tantárgyak között, ami segít.

Mi is tanultunk elég sok mindent, a növények meg az állatok latin nevét, besorolását szerettem tanulni, valahogy hamar a fejembe ment és meg is maradt belőle elég sok máig...És nálunk is jellemző volt ez a mindenből egy kicsit, igazából "szakosodni" a 3-4. évtől lehetett (környezetgazdálkodási agrármérnök szakon voltam).

Amit nem értettem, hogy miért van rá szükség, az a filozófia tantárgy volt, egy félévet kellett hallgatnunk belőle. Mondjuk engem pont érdekelt, de akkor is....

Revati írta:

Jó pár verset fel tudok még idézni én is, bár volt olyan, ami sehogy sem akart a fejembe menni...?

Én sajnos nem :( A szüleim persze igen. Ők rendesen megtanulták. Nem azt mondom hogy én nem... Én, mondjuk úgy, nem akartam tartósan megtanulni. Ezeket viszont, akadozva, és hiányosan, de fel tudom idézni. Átolvasás után fel is tudnám mondani, de a többi verset amit tudni kellett, biztos nem tudnám elmondani :)

Revati írta:

Szarvasmarhatenyésztés, Eszti? Szabad tudni, milyen szakon tanulsz?

Természetvédelmi mérnök. Kb. olyan ez a szak, hogy tudj egy kicsit mindenből. Mármint, tényleg mindenből. Érts egy kicsit ehhez is, meg ehhez is, meg nem ártana még ezt is tudni... Ha ténylegesen tudnám azt, amit kértek eddig, valami növény, állat lexikon lennék, plusz statisztikában otthon lennék, az adatbázis kezelés alapjai, nagyon alapjai sem ijesztenének meg, az EU agrárpolitikája sem, még közgazdaságtan sem. Persze, ott a ha A végén majd meg látom, mi marad meg.

Néha nagyon elegem van belőle. De a gyakorlatok mindig meggyőznek, hogy még menjek csak tovább. Mert tetszik, igen, tényleg érdekel, de komoly elhivatottság kell, és valahogy nem tudom elképzelni, hogy majd én kutatgatok, mert természetvédelmi kezeléseket végzek, egy Nemzeti Parknál.

Hogy az offtopikban is offoljak egy kicsit: az őszben a rengeteg színt szeretem a legjobban, meg a szüreteknek, betakarításoknak is megvan a maguk meghitt hangulata.

Jó pár verset fel tudok még idézni én is, bár volt olyan, ami sehogy sem akart a fejembe menni...

Szarvasmarhatenyésztés, Eszti? Szabad tudni, milyen szakon tanulsz?

Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Ady Endre

Ez a másik vers, amit szeretek, függetlenül attól miről szól. Ezt s meg kellett tanulni, és még megvan belőle valamennyi itt bent. És, aktuális, hiszen itt van az ősz, itt van újra :)

WILLIAM BLAKE: AZ EMBERI LÉNYEG

Nem volna Irgalom, ha nem
Éhezne köztünk senki sem;
S Jóság se, ha a föld fia, mint
Mi, boldog volna mind.

A béke - kölcsönös rettegés,
Dagad az önző szeretet, és
Lappang a Gaz kezén a csel,
Mérgeit gonddal hinti el.

Szent félelemben ő leül,
Könnyet iszik a föld, körül:
Talpa alatt ver gyökeret
Az Alázatos Rémület.

S feje fölött máris komor
Titkok árnya omol,
S a Titkokon a Hernyó és a Légy
Táplálja életét.

S a Bűn gyümölcse búvik ott,
Piros és édes: szíhatod,
S ahol az árny egész vak, ott
Fészket egy holló-pár rakott.

Föld s víz istene mind nekilát,
Keresi-kutatja ezt a Fát,
De hasztalan kutatja, ha
Az Emberi Agyban nőtt ez a Fa.

(Kardos László fordítása)

Pár Filmes/Sorozatos idézet:


Az utolsó az egyik kedvencem :)

Revati írta:

Eszti, szépek és nagyon ösztönzőek!

Rám is így hatottak, örülök, hogy tetszettek.

Eszti, szépek és nagyon ösztönzőek!

Ez a két idézet a Titok c. videóból, ami nagyon tetszik :)

Einstein gondolata tetszik. Még egy kedvenc sorozatomban is az egyik tudós szerint a kíváncsiság a legértékesebb emberi tulajdonság. És maradjunk a jó indulatú kíváncsiságnál, ami nem okoz kárt másoknak.. A felfedezés vágya. Arról a kíváncsiságról beszélek, ami továbbra is hajtja a tudósokat az univerzum megismerésére.

"Only, when the last tree has died, and the last river been poisoned, and the last fish been caught, will we realise, we cannot eat money."

"Csak mikor az utolsó fa is elpusztult, mikor az utolsó folyót is megmérgezték, mikor az utolsó halat is kifogták,
csak akkor fogunk ráébredni, hogy a pénzt nem ehetjük meg / nem ehetünk pénzt."

Forrás ismeretlen, aki esetleg tudja, mondja bátran. Engem megfogott. Mai világban ezt elismerni nem könnyű.

A magára ébredt ember önmagától függ, s lelkiállapotát önmaga határozza meg. Ezért van az, hogy egy bölcs ember nehéz helyzetben is megőrzi derűjét, bajban is mosolyog – egy felébredt szellemiség pedig akkor is szeret, ha mindenki gyűlöli őt. (Müller Péter)

A gyermeki szeretet logikája: szeretek, mert szeretnek. Az érett szeretet logikája: szeretnek, mert szeretek. Az éretlen szeretet azt mondja: szeretlek, mert szükségem van rád. Az igaz szeretet azt mondja: szükségem van rád, mert szeretlek. (Erich Fromm)

Aki szeret, elenged, felejt és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól, csupán önmagát szereti. Önmagunk elvesztésének legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása: önzés - legalább annyira, mint a szeretet elutasítása. (Hioszi Tatiosz)

A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz: egyszerűen csak harmónia dolga. (Lao-ce)


Amelyik kultúra ismeri az állattársak iránti együttérzést, az minden tekintetben érzékeny és gondoskodó. Amelyik kultúra érzi a rokonságot az állatokkal, hű marad a gyökereihez. (Desmond Morris)

Mindnyájunknak meg kell halni, embereknek, állatoknak egyaránt, de se nekik, se nekünk nem szükséges szánalmas életet élnünk. Nincs mentség arra, ha életük bármely szakaszában fájdalmat, csalódást okozunk húst adó állatainknak, vagy ha megfosztjuk őket természetes közegüktől. A halál elkerülhetetlen, de a kegyetlenség nem. Hogyha húst kell ennünk, biztosítanunk kell, hogy a húsukért levágott állatok a haláluk előtt a lehető legjobb életet éljék. Ha alább adjuk ennél, az az állati jogok szerződésének elárulása. (Desmond Morris)

Hoppá, majdnem dupláztam néhány idézettel....Keresek újakat.

"Egy pillanatnyi igazság megszépítheti, és meg is fogja szépíteni a világot.
Egy pillanatnyi béke megmentheti, és meg is fogja menteni a világot.
Egy pillanatnyi szeretet tökéletessé teheti, és tökéletessé is fogja tenni a világot."

Sri Chinmoy

" Vannak jó szelek s persze rosszak is,
bár a hullámok mögött vár ránk a part,
de semmilyen szél nem jó annak,
aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. "

- Quimby -

„ Kinyílni egy beteg világban: veszélyes. Finomnak lenni a durvához: fájdalmas. Szeretni a közönyben és a gyűlöletben: gyötrelmes. Mitévők legyünk? A válasz egyszerű, csak megcsinálni nehéz. Önmagunkon kell kezdeni. Egy betegség akkor nem fertőz, ha erős az immunrendszerünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem leheljük be a baktériumokat, hanem azt, hogy nem leszünk tőlük betegek. Nem kerülünk a hatásuk alá. Minden adáshoz kell egy vevő is. Minden sugárzáshoz egy rezonancia. Minden ’kívülről’ jövőhöz egy ’benső’ hangoltság. Csak ami belülről jön – mondja Jézus – az fertőz. Ahol az ember erős, ott nem lehet megingatni. Ezért az igazi háborúság önmagunkban zajlik. Aki lelkileg valóban rendben van, azt kívülről nem lehet megzavarni. Nem tudod úgy kibillenteni az egyensúlyából, hogy ne szerezné vissza. ”

- Müller Péter -

Három idézet Baltasar Graciántól:


A tökéletesség nem a mennyiségben van, hanem a minőségben. Ami igazán jó, mindig kevés és ritka, a gyakoriság értéktelenné teszi a dolgokat.

Még a tudásvágyban is mértéket kell tartani, mert nem érdemes azt is tudni, amit tudni nem jó. Több nap, mint öröm. Legyen az ember az élvezésben lassú, a cselekvésben gyors, mert a tettek megtéve jók, de az örömök bevégződve rosszak.

Nagy ember jobban szereti, ha jót tehet, mint ha vele tesznek jót: ez a nagylelkűség legszebb vonása.

Fordítás:

Mai napi idézetünk Howard Carter-től, hogy Mindenkit ilyen szerencse érjen:

"Lord Carnarvon: - Lát valamit?
Howard Carter: - Igen, csodálatos dolgokat!"
(Mikor Carter benézett Tutanhamon sírkamrájába.)

Lásson Mindenki csodálatos dolgokat!


"Töröld le könnyedet
Kisírt szemedben mosoly
legyen és derű,
Minden nap kezdődik valami
valami nagyszerű,
valami gyönyörű."


(Nagy László)


Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

(Wass Albert)


Jaj, Revati! Imádom az üzeneteidet. Mindig feltöltik erővel, reménnyel, értékes gondolatokkal az embert.

Gondoltam, hozok pár idézetet.

Békés élet – hosszú élet. Ha élni akarsz, hagyj mást is élni. A békések nemcsak élnek, hanem uralkodnak is. Hallj és láss, de hallgass. Aki hosszan és kellemesen él, kettő helyett él, ez a békeszeretet gyümölcse. Mindene megvan annak, aki avval törődik, ami fontos neki. Nincs nagyobb oktalanság, mint ha mindent a szívünkre veszünk. Olyasmin keseregni, amihez semmi közünk, ugyanolyan balgaság, mint félvállról venni azt, ami fontos. (Baltasar Gracián)

Az idő múlhat, a szépség és a jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság, s ezekből annyit kap mindenki, amennyit megérdemel. (Fekete István)

A gondolat összetett és kimondható, az igazság egyszerű és kimondhatatlan. Igazságot csak beszéd nélkül tudhatsz meg, tehát csak önmagadtól. Tedd alkalmassá lelkedet arra, hogy az igazságot tudhasd benne. (Weöres Sándor)

Szeretet nélkül semmiféle munka nem hajt hasznot, de minden tevékenység, amelyre szeretet ihlet, bármily jelentéktelennek és kevésnek tűnik is, bőségesen hoz gyümölcsöt. (Tolsztoj)

Háromféle szeretet van: szép szeretet, önmegtagadó szeretet és cselekvő szeretet. A szép szeretet magának az érzés szépségének és kifejezésének szeretetében áll. Az ilyen emberek részére, akik így szeretnek, a szeretet tárgya csak annyiban szeretetre méltó, amennyiben a szeretet kellemes érzését felköltötte bennük, amelynek tudatában és megjelenési formájában gyönyörködnek. Azok az emberek, akik szép szeretettel szeretnek, nem helyeznek súlyt a kölcsönösségre. Sokszor változtatják szeretetük tárgyát, mivel fő céljuk az, hogy a szeretet kellemes érzése állandóan meglegyen. A második fajta szeretet az önmegtagadó szeretet, a saját személyünk föláldozásának szeretete, önfeláldozó, a szeretet tárgyának érdekében, tekintet nélkül arra, hogy a szeretet tárgyának ettől az áldozattól jobb helyzete lesz-e, vagy rosszabb. Azok az emberek, akik így szeretnek, nem hisznek a kölcsönösségben, mindig érzékenyek, mert ez még nagyítja az áldozat értékét, többnyire állandóak, mert nehezükre esnék az áldozat érdemétől elesni, amit a szeretet tárgyának hoztak, mindig készek a halálba menni, hogy a férfinak vagy nőnek egész odaadásukat megmutassák. A harmadik fajta, a tevékeny szeretet abban a törekvésben áll, hogy a szeretett lénynek minden szükségletét, kívánságát, szeszélyét, sőt bűneit is kielégítse. Azok az emberek, akik így szeretnek, egész életükre szeretnek, mert minél inkább szeretnek, annál inkább megismerik a szeretet tárgyát és annál könnyebb lesz nekik szeretni, vagyis kívánságát teljesíteni. (Tolsztoj)

A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan. (Schopenhauer)

Milyen kivételes ajándék a mosoly! Hiszen nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást ad a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékozzák vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra, mint annak, aki már nem tud mosolyogni. (Dale Carnegie)

Nem sértheti meg senki, nem veheti el tőlünk senki a lelkünk fölött gyakorlott hatalmat, nincs az a zsarnok, nincs az a társadalmi rendszer, természeti törvény, mely megakadályozhatná, hogy lelkünkben szabadok legyünk. Ez a szabadság föltétlen. S ehhez a szabadsághoz odamérve minden más szabadság, melyet a társadalom, a hatalom és a pénz adhat nekünk, töredékes és viszonylagos. (Márai Sándor)

A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned. (Ralph Waldo Emerson)

Juhász Gyula: Azt álmodtam...

Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervad a gyűlölet.

Edgar Allan Poe: A Holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!

Fordította: Tóth Árpád

„Felfedezni valamit, annyit tesz, mint látni valamit, amit mindenki lát és közben arra gondolni, amire még senki."

Szent-Györgyi Albert

Azért csak a látni résztől tettem be, mert ez a részlet szerepelt a ballagási csokromon lévő szalagon. Nagyon tetszett már akkor ez a részlet, és megállja a helyét úgy is, de úgy illik, ha a teljes idézetet beteszem.